Pajzsra emelt modernitás

Az RS Bútor logófrissítésének története

A logó a hatékony márkaépítés és marketing alapeleme. Komolyan vett felhasználói kutatásokon, elemzéseken, formatervezési törvényeken alapuló dizájnja szilárd alapot jelenthet a márka sikeres kommunikációjához vásárlóival és alkalmazottaival egyaránt, ezért gondos szakmai hozzáállást igényel.

 

Egy jól ismert márka ráncfelvarrása

 

A legtöbb cég életében eljön az a pillanat, amikor éles piaci környezetben eltöltött pár év után az általa használt,  korábban jól működő és már mindenki által megszokott márkaazonosítója elveszíti frissességét, múltidézővé válik és már nem felel meg a kor tervezési trendjeinek. Ez minden márka életében egy érzékeny pillanat: nosztalgikusan ragaszkodik a már megszokott logóhoz, hiszen sok energiát fektetett abba, hogy célcsoportja felismerje azt. 

Az RS Bútor is hasonló cipőben járt, a mi feladatunk ezért 2016-ban az volt, hogy a cég logóját úgy változtassuk meg, hogy a leginkább jellemző, a márka azonosítását megkönnyítő elemeit drasztikusan módosítanánk. Ezt a folyamatot nevezzük “facelifting”-nek.

 

Logófrissítés apró lépésekkel

A facelifting nem egy drasztikus változtatás, hanem olyan finom módosítások sora aminek segítségével a régi, már avittas logó megtartja ugyan jellemző karakterét, de átalakulásával megfelel az aktuális grafikai trendek elvárásainak.

Mik lehetnek a facelifting erre vonatkozó megoldásai? Lássuk sorban!

 

  • Jelenlegi embléma formai módosítása/modernizálása
  • Korábbi színpaletta megváltoztatása
  • Új betűtípus használata
  • Arculati elemek modernizálása

Nézzük meg ezeket a módosításokat a mi esetünkben!

 

01 – Pajzs, mint grafikai elem

A korábbi logó legjellemzőbb grafikai eleme a pajzssziluett. Ez alkotja a logó hátterét, ez a “színpad” ahova a többi elem felhelyezésre kerül. Mivel ez a legfontosabb (leginkább márkaazonos) eleme a logónak, így a lehető legkevesebb módosítással modernizáltuk. A formát érintetlenül meghagytuk, csak az ívek kaptak kerekítést és a pajzs körvonala változott. A formánk a kerekítésnek köszönhetően barátságosabb lett, a vastagabb körvonal pedig a láthatóságot javította. A teljes arculat újratervezésénél ezt a formát választottuk központi vizuális elemnek, ami aztán az arculat minden elemén visszaköszönt. A poszt végén ebből mutatunk egy kis ízelítőt.

 

02 – A fontok 

A logó másik nagyon jellemző eleme az “RS” betűtípusa. A korábbi logóban látható betűtípust sem lecserélni szerettük volna, csak modernizálni. Először a betűkön lévő 3D-s effektet távolítottuk el, majd jöttek a formai módosítások. Az “S” maga nem változott hisz az mai szemmel is modern vonalvezetéssel bír, viszont az “R” már több módosítást kívánt. Végül a bal felső sarokban megjelenő “áttörés” megszüntetésével és a jobb szár alsó kinyúlásának levágásával értük el a kívánt hatást. A végeredményünk egy egységesebb betűpár és modernebb formavilág lett.

03 – A logó további grafikai elemei

Az RS betűpár módosítása után a BÚTOR szó és annak befoglaló téglalapja következett. A használt font itt egyszerű, nem is kívánt semmilyen módosítást. Ellenben a forma, ami keretezi nagyon szűk, így a felirat beszorult, ami rontja az olvashatóságot, de ezen felül nyomasztó érzetet is kelt. 

A felirat méretét csökkentettük, így nagyobb teret kapott, de az olvashatósága is javult. Az alatta elhelyezett URL pozícióját nem változtattuk meg, de kicsit igazítottuk a körülötte lévő grafikai elemekhez.

04 – A szín változása

Színeit tekintve az RS logó nem kívánt túl sok változtatást. A harsány citromsárga helyett egy barátságosabb “napsárga” került az arculatba.

Eredmény

A facelifting folyamat végére eljutottunk egy megújult, de nem drasztikusan megváltoztatott logóhoz, amely megfelel a jelenkor grafikai elvárásainak, a “pajzs sziluett” kibontásával pedig egy olyan új vizuális elemet is beemeltünk az arculatba, ami számos módon köszönhet vissza a márka grafikai anyagain.

 

Read more

5 designtrend, ami 2024-et meghatározza majd

Vajon mi fogja 2024-ben meghatározni a designtrendeket? Összegyűjtöttük 5 pontba a szeritünk legesélyesebbeket.

2023.12.11.

clock 3 perc

Mit csinál a webdesigner?

Bemutatjuk, milyen feladatokat lát el egy webdesigner, mely területekhez kell értenie és milyen fizetésre számíthat, aki ezzel foglalkozna.

2023.10.05.

clock 5 perc

A felnagyított probléma

Mi az összefüggés a nagy felbontású kijelzők elterjedése és a széteső weboldal designok között? Cikkünkből kiderül!

2023.09.21.

clock 3 perc