Feladat.
2018-ban érkezett a felkérés, hogy az RS bútor webshoppal egybenőtt márkaoldalát újítsuk meg. Az elsődleges elvárás az volt, hogy vásárlókat tereljünk az RS bútorboltokba, a másodlagos cél pedig az oldalon történő értékesítés növelése volt vásárlószámban és kosárértékben.
Kihívás.
A teljes oldal frontend, backend és admin megújítását szinte az alapoktól kellett elkezdenünk, mert 43 ezer termék adminisztrációját egy DOS operációs rendszer alatt futó keretprogrammal oldották meg, és erre épült a teljes digitális ökoszisztémájuk. A legnagyobb nehézséget ezeknek az adatoknak az exportálása jelentette egy címkékkel ellátott, egyszerűen kereshető és szerkeszthető, általunk fejlesztett adatbázisba.
A webshop eredeti állapotában inkább egy ajánlatbekérő rendszerként funkcionált - megoldást kellett találnunk arra, hogy az új struktúrában a visszatérő vásárlók számára hogyan lehet automatizálni az ismétlődő ajánlatkéréseket és tényleges megrendeléssé konvertálni ezeket. A webshopot fel kellett készítenünk a kedvezmények és kuponok kezelésére, illetve a vásárlókat nyilvántartó profilozó rendszer kialakítása is a feladatlistán szerepelt.
Általunk nyújtott
megoldások
Márkarculat frissítése.
A márkával való együttműködésünk nem ezzel a felkéréssel kezdődött: 2016-ban dolgoztunk először együtt, amikor megújítottuk az RS Bútor márkaazonosítóját. Akkor a jól ismert logót modernizáltuk, hogy az aktuális grafikai trendek elvárásainak jobban megfeleljen.
UX design és kutatás.
UX-designereink a főkategóriák közti egyszerű navigációt lehetővé tevő, az aktuális ajánlatokat a fókuszba helyező tervet készítettek. A főoldalon szellős elrendezéssel tudtunk megjeleníteni mindent, amit az ügyfél szeretett volna: kiemelt helyet kaptak az otthoni, a konyhai és az irodai bútorok, és a regisztrált felhasználói profilok is egy kattintáson belülre kerültek.
UI Design.
A UI design kialakításánál is az a cél lebegett előttünk, hogy egy könnyen átlátható, modern, letisztult struktúrát hozzunk létre. A hatalmas termékkínálatban a látogatóknak könnyű eligazodást és a bútorok testreszabhatóságát biztosítottuk: saját szempontjaik alapján egyszerűen tudták kiválasztani a megfelelő színt, anyagot vagy oldalt (balos vagy jobbos termék). A reszponzív kialakításnak köszönhetően a vásárlási folyamat ugyanolyan zökkenőmentes telefonon, tableten és egy Full HD monitoron is.
DIN Next LT Pro
Tavaszi zsongás otthon is! Hogyan öltöztesd lakásodat tavaszi köntösbe?
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Proin eget orci et dolor pretium fringilla.
Faucibus congue mattis sed lacinia posuere odio quis eu hendrerit. Quis nulla cursus integer massa eu amet. Urna, cras viverra non, cursus sit non luctus. In et felis mauris, eleifend id est non. Molestie enim in penatibus dignissim. Urna nulla ullamcorper pharetra consectetur.
“Auctor posuere id at ipsum in. Urna non mus a, iaculis nec facilisi sed ullamcorper leo. Urna, elementum, tincidunt nullam lectus.”
Ux design
Interface design
Fejlesztés.
A fejlesztés során egy vállalatirányítási rendszert kellett létrehoznunk, amely egyaránt képes a szinkronizációra a DOS-rendszerű bútoradatbázissal és a kommunikációra a vásárlói felülettel. Erre a vállalatirányítási rendszerre építettük a speciális e-commerce fejlesztésünket, amely rendszerezte és a lekérdezések által sokrétűen kereshetővé tette a hatalmas adatbázist.
Eredmények.
A vállalatirányítási rendszernek köszönhetően a bútoradatbázist a logiszikáért felelős
munkatársaknak, a marketinges döntéshozóknak és a webshopot böngészők számára is úgy tettük
hozzáférhetővé, hogy számukra a leginkább felhasználóbarát oldalát mutassa.
A teljes újrastruktúrálásának köszönhetően az oldal betöltődési sebessége gyorsabb lett, a
visszafordulási arány lecsökkent, a felhasználók pedig az új felépítésnek köszönhetően kevesebb
lépésből és rövidebb idő alatt juthattak el a fizetésig.